Pályázatokat várnak a betlehemi jászolkiállításra

November 11-ig nevezhetik művészi jászlaikat az alkotók az idei Betlehemi Jászol kiállításra.

A kiállítás december 6. és január 15. között lesz látható a városligeti Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

A tárlatra a Magyar Kézművességért Alapítvány nyílt pályázatot hirdetett, amelyre hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek, kézműves iparművészek, hivatásos vagy műkedvelő alkotók, egyéni jelentkezők és közösségek egyaránt jelentkezhetnek - adták hírül közleményben a szervezők.

Pályázni lehet a betlehemi jelenet szereplőit ábrázoló, a betlehemezés népszokásait megörökítő, illetve az adventhez, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti, képző- vagy iparművészeti alkotással. Minden pályázó legfeljebb három természetes alapanyagok felhasználásával készült tárgyat nevezhet.
A kiíró szervezetek a bibliai történet klasszikus megjelenítése mellet olyan alkotásokat is várnak, amelyekben a művész a betlehemi történet 21. századhoz szóló üzenetét tolmácsolja.

A pályázatra beadott jászlak kiállításáról zsűri dönt, a bírálatban részt vesznek a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakértői, valamint a betlehemes mozgalmat az 1940-es években kezdeményező Ciszterci Egyházközség képviselője.

A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Kárpátaljai görög katolikusok ajánlották fel az idei karácsonyfát a Vatikánnak

A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye ajánlotta fel ajándékként a Vatikánnak a Szent Péter téren idén felállítandó karácsonyfát – közölte pénteken Milan Sasik munkácsi görög katolikus megyéspüspök.

Sasik elmondta: a Vatikánnak szánt karácsonyfa adományozásával kapcsolatos javaslatát az Egyházak és Vallási Szervezetek Összukrajnai Tanácsának az ülésén vetette fel, s azt a résztvevők jóváhagyták. A terv gyakorlati megvalósítása az Ukrán Görög Katolikus Egyházra és Lemberg (Lviv) polgármesteri hivatalára hárul – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

A jelentés szerint Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, az Ukrán Görög Katolikus Egyház vezetője idén júniusban tett római munkalátogatása során vitatta meg az ukrán állam által adományozott karácsonyfa Szent Péter téren való decemberi felállításával kapcsolatos szervezési feladatokat Tetyana Izsevszkával, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott szentszéki nagykövetével.

A Szent Péter téren idén karácsonykor felállítandó, 30 méter magas fenyőfát Kárpátaljáról, a rahói járási Tiszabogdányból (Bohdan) szállítják a Vatikánba, míg további 43 fenyőt Lemberg megyében vágnak ki a pápai lakosztály és az apostoli paloták termeinek díszítésére. A fenyőfákat december 12-ig juttatják el Rómába.

A Szentszéknek központi karácsonyfaként szánt fenyő pontos helyét a görög katolikus egyház illetékesei egyelőre nem árulják el. Egyes hírek szerint a faóriás egy nehezen megközelíthető hegytetőn áll, ahonnan a november 24-re tervezett kivágása után helikopterrel viszik Rahóra. Úgy tudni, a kisvárosból Kárpátalja vezetőinek és a megyében működő egyházak püspökeinek a részvételével tartandó ünnepség keretében indítják útnak Rómába.

Az idei vatikáni karácsonyfa-állítás különlegessége lesz, hogy azon az ukrajnai görög és római katolikus egyházak püspökein kívül az ukrán ortodox egyház vezetői is részt vesznek.

Kárpátaljai karácsonyfa a Szent Péter téren

Kárpátaljáról, a rahói járási Tiszabogdányból (Bohdan) szállítják az idén Rómába a Szent Péter térre szánt karácsonyfát, és további 43 fenyőt vágnak ki Lemberg megyében a pápai lakosztály és az apostoli paloták termeinek díszítésére.

Mindezt a Magyar Kurír című katolikus lap adta hírül a Kárpáti Igaz Szó című ungvári lapra hivatkozva. Az információt az MTI-nek a szentszéki sajtóközpontban sem cáfolták, bár hivatalos vatikáni bejelentést még nem tettek az idei karácsonyfák származási helyéről.
A Kárpátoktól Rómáig tartó utat a fák kamionokon teszik meg. A fenyők novemberben indulnak útra, december elején érkeznek a Vatikánba. A december 24. előtti héten tartják az addigra feldíszített fán a lámpagyújtást a Szent Péter téren. Ezt a pápa lakosztályának a térre nyíló ablakából követi.
A Szent Péter téri karácsonyfa szokását 1982-ben vezette be II. János Pál, aki a betlehemi jászlat is a barokk tér közepén helyezte el. A bazilikával szemközt állva a jászol az obeliszk bal, a karácsonyfa a jobb oldalán áll. A térre kerülő karácsonyfa előírt magassága harminc méter körüli, a többi fa sokkal kisebb. Az ünnepek után a fenyőfákat a Vatikán jótékonysági célra ajánlja fel, bútorok és játékok készülnek belőlük. A fák kiválasztásánál a Vatikán figyelembe veszi, hogy kivágásra szánt fenyők érkezzenek Rómába.
A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint a fenyőfákat szigorú zsűri válogatta ki a róluk készült fotók alapján és a legmagasabb kerül a Szent Péter térre. Nem ez lesz az első magyar ajkú területről érkező Szent Péter téri fenyőfa: 2001-ben a romániai Hargita megyéből érkezett a "pápa karácsonyfája".

A Toshiba elképesztő táblagéppel készül a karácsonyra

A világ eddigi legvékonyabb és legkönnyebb táblagépét, valamint szemüveg nélkül nézhető 3D-s tévét dob piacra december közepén a japán vállalat.

A Toshiba legújabb fejlesztéseit a legnagyobb japán elektronikai vásáron, a CEATEC-en mutatja be.

A hétfői bejelentés szerint az új Regza AT700-as, 10,1 colos képátmérőjű tablet mindössze 7,7mm vastag, súlya pedig 558 gramm. Az androidos táblagép 5MP-es kamerával is el lett látva és a gyártó szerint a PC és a TV közötti átmenetként jellemezhető. Ennek az átmenetnek persze megvan az ára, mégpedig 70 ezer jen, vagyis kb.200 ezer forint.

A Toshiba másik karácsonyi meglepetése a 140 cm-es átmérőjű, folyadékkristályos tévé, amely lehetővé teszi, hogy nézők nagyobb csoportja láthassa a nagyfelbontású, háromdimenziós képet - ráadásul speciális szemüveg nélkül. A 3D szerelmeseinek azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen az árcédulán szereplő 900 ezer jen 2,5 millió forintot jelent.

Hamarosan kezdődik a nagykarácsonyi Mikulás Fesztivál

A magyar Mikulás "lakóhelyén", a Fejér megyei Nagykarácsonyban november 2-án kezdődik meg az immár tizenhatodik Országos Mikulásfesztivál december 23-ig tartó programsorozata, amelynek keretében 52 nap alatt kétszáz programot tartanak.

Színielőadások, zenés, táncos programok szórakoztatják majd a gyerekeket - mondta el a fesztivál képviseletében Kőhalmi Tibor. Egyebek között a Megasztárban feltűnt Patai Anna főszereplésével előadják a Bőrönd című mesemusicalt, koncertet ad Szandi, megnyílik a manók világába betekintést nyújtó kiállítás, s környezetvédelmi társasjátékon is részt vehetnek "Mikulásfalva" látogatói.

A fesztivál ünnepélyes megnyitója november 4-én lesz, határon túli magyar gyerekek részvételével. Délvidékről és Felvidékről, valamint Kárpátaljáról és várhatóan Erdélyből érkezik majd a rendezvényre egy-egy autóbusznyi kisgyerek, hogy találkozzon a Mikulással.

A fesztiválra érkezőket dolgozószobájában és a meseteremben várja az ősz ajándékosztó. Beszélget a kicsikkel, mesét mond nekik, és megajándékozza őket. Rezidenciájának udvarán pedig szánhúzó szarvasaival találkozhatnak, s csillagjáró szánját nézhetik meg a gyerekek.

A játszóházban számos programba kapcsolódhatnak be a látogatók. Egyebek között részt vehetnek a zöld karácsony óriás társasjátékban, amelynek keretében a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedhetnek meg. A pályázaton nyert éremverő géppel pedig saját nagykarácsonyi érmét verhetnek,a magukkal vitt karácsonyfadíszeikkel pedig a megyék karácsonyfáit ékesíthetik fel.

A nagykarácsonyi Mikulás programok minden évben sok érdeklődőt vonzanak: tavaly több mint 16 700 látogatója volt a Mikulásnak. A rendezvények népszerűségéhez hozzájárul az is, hogy a helységben működik a karácsonyi szeretetposta, ahol adventi bélyegzővel látják el a Nagykarácsonyon keresztül feliratú küldeményeket.