Csaknem két és félmillió forintot spórol Miskolc a karácsonyi díszvilágításon

Csaknem két és félmillió forintot spórol Miskolc a karácsonyi díszvilágításon, az ugyanis tavaly ennyibe került a városnak, idén viszont csak 115 ezer forintot fordítanak rá – közölte a helyi önkormányzat szóvivője.

Dobos Tímea felidézte, hogy 2010-ben november végétől január első hetéig a közvilágítás teljes időtartama alatt – napi 13-14 órán át – világítottak a karácsonyi díszelemek és égősorok. Idén azonban csak advent negyedik vasárnapján, karácsonykor, valamint december 27-e és január 01-e között napi öt és félóra időtartamig díszítik fények a belvárost.

Ebben az évben az Ady Endre út és a Városház tér között átfeszítéses elemek, a Városház téren, a Széchenyi utcán, illetve a Szent István téren az élőfákon elhelyezett fényfüzérek adnak ünnepi hangulatot – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy a Jégvirág IV. című gyermekrajzpályázat beérkezett munkáit is bevonják az ünnepi fények sorozatába. A gyerekek alkotásaiból kiállítást rendeztek, a legszebb gyermekrajz alapján pedig nagyméretű lámpafüzért készítenek, amely az Erzsébet térre kerül.

Dobos Tímea megjegyezte, hogy a miskolci önkormányzati képviselőknek lehetőségük van kivilágítani a körzetükben lévő utcákat és tereket, amennyiben maguk fedezik a díszítőelemek fel- és leszerelését, az “almérő” kihelyezését, megtérítik a fogyasztást és teljesítmény alapú elszámolással fizetik meg a költségeket.

- MTI

Ezt veszik karácsonyra a szupergazdagok

Közzétette idei karácsonyi katalógusát a luxuscikkeket forgalmazó Neiman Marcus áruházlánc. A kiadvány érdekessége, hogy hatvan olyan termék is szerepel benne, amelyek olcsóbbak 100 dollárnál (21 ezer forint) - írja a Napi Gazdaság.

A katalógus igazi csemegéi azok a különlegességek, amelyekkel azokat lephetjük meg, akiknek mindenük megvan. Így rendelhetünk például kristálycsillárral díszített luxus-jurtát, vagy akár egy 395 ezer dollár (83 millió forint) értékű Ferrari sportautót.



Az idei választék sztárja egy szökőkút lehet: az egymillió dollárba (211 millió forint) kerülő vízi csodát ugyanaz a WET nevű cég tervezte, amely a Las Vegas-i Bellagio Hotel világhírű szökőkútját. A vételár egy részét a fejlődő országok ivóvízfejlesztésére fordítják.

Bencsik Tamara egyelőre nem készít karácsonyi dalt

Az énekesnő hamarosan új dallal rukkol elő.

„Hamarosan kész lesz az új dalom, amit csak én írtam, egyedül, otthon a kis zongorácskámmal. A szöveget is én írtam hozzá, sírós lesz, már nagyon várom. ” – árulta el Tamara, aki egy karácsonyi dal elkészítését is fontolóra vette mostanában. „Gondolkodtam karácsonyi dalon, de egyelőre nem készítettem el. Mikor jön a karácsony mindenki karácsonyi dal ír. Szépek ezek a dalok, de én egyelőre csak gondolkodom rajta, hogy írjak egyet.”

Ünnepelj velünk - íme 37 remek karácsonyi dal

Limitált karácsonyi csomagolásban az „alkoholos almáspite”

Az idei Karácsonyt is új külsővel ünnepli a Żubrowka vodka, amely minden évben más formát öltő kiskabátba bújik.

A limitált számban gyártott kiskabát egyrészt segít fogyasztásra kellemes hőfokon tartani a jellegzetes ízű lengyel nedűt, másrészt még különlegesebb karácsonyi ajándékká teszi az egyébként is egyedi ízű vodkát. A Bölényfű, ami a vodka egyedi ízét adja, minden egyes üvegbe belekerül, kellemes ízzel és enyhe zöldes árnyalattal gazdagítva tartalmát.

A Żubrowka 2006 óta öltözteti karácsonyra kiskabátba üvegét. A Żubrowka kiskabát egyediségéről francia designer gondoskodik, így minden karácsonykor más külsőben érkezik. A télikabát jellegű csomagolásból valamennyi országba, így hazánkba is néhány ezer érkezik csak, még exkluzívabbá téve a különleges ízvilágú Żubrowka vodkát.

Bizarr karácsonyi ajándék

Nagy képes naptárat adtak ki Nagy-Britanniában a leghíresebb elmegyógyintézetekről.

Kevin Beresford magánkiadásban közzé tette legújabb naptárát, amelyben a tíz leghírhedtebb brit elmegyógyintézetet mutatja be. Az évszázados épületek többségében súlyos mentális betegségekkel küzdőket kezeltek illetve egyik-másikban még most is kezelnek. Maguk az ingatlanok viszonylag jó állapotban vannak, noha sokat megviseltek a háborúk és a tűzvészek - számolt be a The Daily Mail.


Megjelent a Kiskegyed Konyhája Extra karácsonyi száma!

A Kiskegyed Konyhája karácsonyi extra számában idén a klasszikusoké a főszerep. Alapreceptek és variációk, hasznos tippek és trükkök, ajándékötletek - nem csak karácsonyra!

A karácsonyi lap tartalmából ajánljuk:

Adventi aprósütik színesen és finoman
Kapucsínós holdak
Fahéjas csillagok
Mandulás-mogyorós tallérok
Kókuszos habcsókok
Fűszeres karikák
Mogyorókrémes rudak
Fenyőfák fenyőmaggal
Kakaós perecek

Klasszikusok másképp
Mákos bejgli kicsit másképp
Mákos gubás szuflé
Gesztenyés tiramisu
Csokoládés minikuglófok
Variációk aranygaluskára
Szőlős réteskosár
Mogyorós fonott kalács
Csokoládés cukkinikalács

Pofonegyszerű csokis torták
Csokis-meggyes torta
Narancsos-csokoládés torta
Csokis kávétorta
Krémes sütik a családnak
Citromos koszorú túrós krémmel
Barackkrémes-mandulás szelet
Karamellkrémes kosárkák
Grépfrútos szelet
Céklás brownie
Cseresznyés-krémes szelet
Meggyes-mentás csokiszelet
Marcipános nugátszelet

Finomságok a fa alá
Mandulás süti
Zebrarudak
Festett kekszek
Karácsonyi menü I.
Sajtos falatok
Erőleves halgaluskával
Áfonyás töltött pulyka polentával
Kekszes túrótorony málnával

Karácsonyi menü II.
Sajtcsillagok salátával
Habos burgonyaleves rákfarokkal
Fűszeres mozzarellás lazacfilé kapros burgonyapürével
Körte charlotte

És még sok-sok finomság! Keresd az újságárusoknál!

Karácsonyi vásár az Iparművészetiben

Lepje meg magát az ajándékválasztás örömével! Magyarország legnagyobb karácsonyi iparművészeti vására immár 15. alkalommal nyitja meg kapuit december 10-11-én az Iparművészeti Múzeumban.

Meghosszabbított nyitva tartással, minden eddiginél nagyobb területen, több mint 150 magyar iparművész kínálja legújabb alkotásait a megszokott magas minőségben, elérhető áron.

Ruhák, kiegészítők, ékszerek, kerámiák, lakásdekorációk, játékok, kézműves és design tárgyak és még sok minden más várja, hogy olyan ajándékká váljon, amit öröm adni és kapni, s nem utolsósorban: érdemes megőrizni.

Budapest legszebb szecessziós palotájában újra élmény lesz a karácsonyi bevásárlás!

A vásár belépőjegyével 300 Ft kedvezménnyel tekinthetik meg a kiállításokat az ünnepek alatt és után január 15-ig.

A vásár honlapja: www.imm.hu/kreatimm

A Telenornál már indul a karácsonyi akció

Idén is hamarabb kezdődik a karácsony a Telenornál. Az ünnepi akcióban a számlás és kártyás előfizetők egyaránt kedvezménnyel cserélhetik le régi készülékeiket internetképes eszközökre, a kínálatban pedig bemutatkozik az új kategóriát teremtő Samsung Galaxy Note.

Az ünnepi kínálat legnagyobb újdonsága a mobiltelefon és a tablet között egyedi kategóriát teremtő Samsung Galaxy Note, amely a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként a Telenor kínálatban kapható november 8-tól. A HD Super AMOLED kijelzővel rendelkező telefon egy készülékben egyesíti a táblagépek és az okostelefonok legfontosabb tulajdonságait. A kétmagos, 1,4 GHz-es processzorral és két kamerával felszerelt készülék különlegessége, hogy egyedi érintőképernyőjén speciális ceruzával jegyzetek, rajzok is készíthetők. Az S Pen segítségével ráadásul a készülék 8 megapixeles kamerájával készített képek és filmek is könnyebben szerkeszthetők. A Samsung Galaxy Note-ot új Okostarifa 1000 előfizetéssel, 9980 forintos kezdőrészlettel kínálja a szolgáltató.

A karácsonyi akció keretében a Telenor számlás és kártyás ügyfelei egyaránt kedvezménnyel vásárolhatnak új mobiltelefont.

Azok a számlás előfizetők, akik beviszik régi mobilkészüléküket a szolgáltató valamelyik üzletébe akár 0 forintért is választhatnak új telefont. Az akciós kínálatban öt készülék található, melyek új Telenor lakossági számlás előfizetéssel, 2 éves hűséggel és 2 éves tarifamegtartás mellett vagy a kisvállalkozóknak ajánlott Menedzser tarifacsomag szerződéssel vásárolhatók meg. Az ünnepi kínálatban található telefonok mindegyike 5000 forint kedvezménnyel vihető haza:

A karácsonyi paletta egyik újdonsága a kifejezetten zenekedvelőknek készült Sony Ericsson Live with Walkman. A beépített sztereó hangszóróknak és az xLOUD hangerőnövelőnek köszönhetően akár a legnagyobb zajban is torzulás nélkül lehet zenét hallgatni. A készülék Okostarifa 360 előfizetéssel már 990 forintért kapható.

A Samsung Galaxy mini az okostelefonnal még csak most ismerkedők számára ideális ajándék. A rendkívül felhasználóbarát, kisméretű androidos készülék 0 forintért vásárolható meg Okostarifa 180 előfizetéssel.
A Telenor első sajátmárkás androidos okostelefonja, a Telenor OneTouch, a szintén androidos, karcsú és áramvonalas LG Optimus One, valamint a beszédhanggal is vezérelhető Nokia C5-03 pedig már 990 forintért elérhető Okostarifa 180 előfizetéssel.

A Telenor kártyás ügyfeleire is gondol: azok, akik készülékvásárláskor feltöltik egyenlegüket, a telefon árából a feltöltés mértékétől függően akár 4000 Ft kedvezményt kapnak. Így az akció keretében már 11 990 forintért lehet új telefont vásárolni, a kártyára feltöltött összeg pedig természetesen felhasználható. A kínálatban három internetképes készülék – a Telenor OneTouch, a Nokia C2-01, valamint a Samsung Star II – található, amelyeket Praktikum, Praktikum Ász vagy Praktikum +Net tarifával lehet megvásárolni.

Azok számára, akik szeretnék a nagysebességű hálózat nyújtotta előnyöket még jobban kihasználni és a multimédia tartalmakat nagyobb képernyőn élvezni, a Telenor vonzó áron, részletfizetési lehetőség mellett ajánl Hipernet-képes eszközöket. A most bemutatkozó Samsung Galaxy Note mellett a karácsonyi kollekcióban szerepel a gyártó extrém vékony, HD felbontású kijelzővel rendelkező táblagépe, a Samsung Galaxy Tab 10.1 is, melyen a filmnézés és az internetezés egyaránt különleges élményt nyújt. A Samsung tabletjét új Hipernet 21 előfizetéssel, 19 990 forintos kezdőrészlettel lehet hazavinni. Akik pedig laptopra vágynak, azoknak az Intel Core i3-as processzorral, 500 GB-os merevlemezzel és 15,6 hüvelyk képátlójú HD kijelzővel ellátott Dell Inspiron 15R az ideális választás, melyet Hipernet-képes modemmel 19 900 forintos kezdőrészlettel, Hipernet 42 előfizetéssel lehet megvásárolni a karácsonyi akció ideje alatt.

Az ajánlatokról bővebb infoért klikk a bannerra.

Készítsd el a múzeum karácsonyi üdvözletét! – A Haáz Rezső Múzeum felhívása

Képző- és iparművészeket, művészeti iskolásokat buzdít alkotásra a Haáz Rezső Múzeum. A feladat: művészi kivitelezésű karácsonyi képeslap készítése.

Bár az angyaljárásig még bő egy hónap van hátra, a Haáz Rezső Múzeum munkaközössége már a karácsonyra készülődik. Az ünnepet tavaly régi karácsonyfadíszekből és képeslapokból készült tárlattal tették emlékezetessé.

Idén szintén egy tematikus kiállítást terveznek, amelyen a képző- és iparművészek, művészeti iskolások egyedi, művészi kivitelezésű képeslapjait mutatnák be a nagyközönségnek. A hagyományos technikákkal készített, maximum A5-ös méretű, egyedi grafikákat, kollázsokat, festményeket kiállítható kivitelben december 16-ig lehet eljuttatni a szervezőkhöz, a Haáz Rezső Múzeum székhelyére.

A munkákon kérik feltüntetni az alkotó nevét, postai és e-mail címét, telefonszámát. A beérkezett alkotásokból december 20-án, kedden nyílik kiállítás, amelynek kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész lesz. A legsikerültebb képeslapokat díjazzák. A múzeum vezetősége által kijelölt zsűri a legjobb képzőművészt és művészeti iskolás diákot jutalmazza, illetve a két legsikerültebb alkotásból készül el az intézmény jövő évi karácsonyi képeslapja is.

A képeslapkészítők jelentkezését a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum titkárságán (Kossuth Lajos utca 29. szám) várják. Érdeklődni a 0266-218375 telefonszámon, illetve az info@hrmuzeum.ro e-mail címen lehet.