Olcsó lesz idén karácsonykor a hal

Az éves magyar halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka esik a karácsonyi ünnepek idejére - mondta Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének elnöke, aki szerint olcsó és széles választék lesz idén karácsonykor.

Hozzátette: ebben az évben olcsó és széles választékú lesz a karácsonyi halkínálat, a haltermelők gyakorlatilag a múlt évi árakon adják az általuk megtermelt halat.

A hal a nagy élelmiszer-áruházakban várhatóan olcsóbb, míg a piacokon némileg drágább lesz. Például a ponty kilója a hipermarketekben 500-600 forint, míg a piacokon 700-900 forint körül lehet. Erre a halra jut a magyar halfogyasztás mintegy 75 százaléka.

Jelenleg mintegy 23 ezer hektáron folyik tógazdasági haltenyésztés az országban. Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás évente átlagosan 4,2-4,5 kilogramm feldolgozott hal, ami élősúlyban számolva több mint 5 kilogramm. Az Európai Unióban ugyanakkor az átlagos halfogyasztás ennél lényegesen magasabb, fejenként évi 22 kilogramm.


A Magyarországon megtermelt halmennyiség mintegy 65-70 százalékát belföldön értékesítik, a többit exportálják, főként az unió országaiba, például Németországba, Ausztriába, Olaszországba, Belgiumba, de visznek ki magyar halat Lengyelországba és Romániába is.


A magyar halágazat éves bruttó termelési értéke 13-13,5 milliárd forint - közölte Németh István.

Szabó Győzőnek nyűg a karácsony

A Tabu Tv stábja Szabó Győzőt faggatta egy különleges lúgosító készítményről és a karácsonyi készülődésről.

Dr. Robert Young ismét hazánkban járt és lúgosító módszerét több hazai sztár is kipróbálta már, többek között Szabó Győző is: „Le lehet nyomni. Nem mondom, hogy jó íze van. Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy ami egészséges, az feltétlenül rossz ízű. Én nagyon el voltam vele sok-sok hónapig, majdnem egy évig ittam. A lúgosítás nem egy hülyeség.” – árulta el.

Győzőnek ez a készítmény sokat segített első igazán sikeres filmje forgatása alatt is: „ Az biztos, hogy jobban bírtam, pont a nagysikerű film, amivel berobbantam, második részének a forgatásánál ezt ittam és még fogytam is.” – árulta el stábunknak.

Győző továbbá beszámolt arról is, hogy ő hogyan készül a közelgő karácsonyi ünnepekre: „A karácsony az nekem mindig egy nagyon bonyolult történet. Igazából nem úgy készülök, nekem ez általában egy országjáró túra, ettől aztán nem biztos, hogy az ember szereti. Idézőjelben nyűg nekem, főleg, amikor ilyen nagy szerepet próbálok vidéken.” – nyilatkozta Győző.

Rendelj parfümöt karácsonyra - bolti árhoz képest 30-40% kedvezmény

Válogass az akciós - bolti árhoz képest 30-40% kedvezmény -  illatszerek között.

Klikk a képre és válogass.


    


Nyomj egy lájkot, ha bírod a parfűmöket.

Az amerikaiak már letudták a karácsonyi bevásárlást?

Rekord értékű összeget hagytak ott az amerikaiak a karácsonyi vásári szezon első napján a ShopperTrak adatai szerint. Az amerikai áruházak forgalma 6,6 százalékkal 11,4 milliárd dollárra nőtt a tavalyi fekete pénteken elérthez képest.

Az előrejelzések az elmúlt évek átlag 9 milliárd dolláros karácsonyi vásári forgalmának mintegy háromszorosára, 27 milliárd dolláros napi bevételre számítottak pénteken. A szakértők körében általános meglepetést keltett az ennél jóval alacsonyabb, mégis minden eddigi eredményt túlszárnyaló bevétel. Egyúttal megindultak a találgatások is arról, mit jelent ez a szezon egészének várható forgalmára nézve.

A WSJ helyszíni riportja szerint a vásárlókat a szezonnyitó akciók mozgatják - hajlandók a boltok előtt éjszakázni, több órás sorokat kiállni, hogy a szezon során vissza nem térő kedvezményeket elérjék. Az USA kiskereskedelmi szövetsége szerint 226 millióan vásároltak az első hétvégén, és összesen 52,4 milliárd dollárt költöttek el a karácsonyi vásár nyitányában.

A vevők az első hétvégén átlag 400 dollárt költöttek, majd 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, de félő, hogy összesen jóval kevesebbet költenek majd, mint az elmúlt években bármikor. A gyakran erőszakba fulladó akcióvadászat is jelzi, a spórolási szándék a karácsonyi költségvetést is felülírja, és könnyen előfordulhat, hogy az ünnepi vásári szezon kifullad.

Válogass a remek zenei kiadványok közül - vedd meg akciósan

Klikk bármelyik CD-re (vagy ide:  teljes lista) és válogass.

Nyomj lent egy lájkot és ajánld ismerőseidnek is.


-->

Vásárolj gyerekjátékokat nagy kedvezménnyel

A részletekért klikk!

Tönkretették a METRO karácsonyi meglepetését

Péntekre virradóra ismeretlen tettesek feltörték a METRO Kereskedelmi Kft. karácsonyi ajánlatait tartalmazó Adventi Naptárat, ezzel a nagykereskedés teljes karácsonyi kampányát leleplezték.

A METRO igazgatósága mély megdöbbenését és felháborodását fejezi ki, amiért ismeretlen behatolók november 24-én éjjel tönkretették a budaörsi METRO áruház előtt felállított adventi kalendáriumot, és ezzel leleplezték a nagykereskedés karácsonyi kampányának összes akcióját. A napi ajánlatokat a vállalat az eredeti tervek szerint napról napra fedte volna fel.

„Rengeteg ember örömét és adventi várakozását tették ma reggelre tönkre az elkövetők. A METRO vezetősége mindenkit biztosít arról, hogy a sajnálatos események dacára az üzletlánc háborítatlanul készül tovább az adventi hetek méltó megünneplésére” – mondta Juhász Attila, a METRO branding vezetője.

Az idén gazdagabb karácsonyt terveznek az emberek

Gazdagabb karácsonyt terveznek a tavalyinál a szlovák állampolgárok, egy felmérés szerint az emberek közel egyharmada idén legalább 300 eurót költ az ajándékokra - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.

    Az újság szerint tavaly csupán a megkérdezettek 17 százaléka vallotta azt, hogy legalább 300 eurót költ a karácsonyi ajándékokra, idén ez az arány a Home Credit Slovakia pénzügyi társaság felmérése alapján 31 százalékra nőtt.
    Az igazi törés, a visszafogott vásárlási kedv 2009-ben volt, tavaly már valamivel bizakodóbb volt a hangulat, "most pedig a válaszadók 15 százaléka úgy vélte, legalább 500 eurót szán e célra, ami a hétszerese a tavalyi adatnak" – mondta Michal Kozub, a Home Credit elemzője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bő két hónappal az ünnepek előtt még nem látnak világosan a vevők.
    "A vásárlókra zúdul a sok reklám, a kedvezmények sora, a végén elfelejt számolni és a tervezettnél is többet költhet" – vázolt fel egy optimista forgatókönyvet. A polgárok józansága miatt nem kell aggódni, mivel a felmérés szerint mindössze 8 százalékuk akarja fedezni a kiadásokat kölcsönből, a tavalyi 11 százalékkal szemben.

Megtartó hagyományok - Kiállítás és kreatív készülődés karácsonyra

Megtartó hagyományok címmel népművészeti és népi iparművészeti kiállítás nyílt szombaton a győri Városi Művészeti Múzeumban.

Az alkotók az adventi hétvégeken személyesen is jelen lesznek, s bevezetik a gyerekeket a mécsestartó- és a karácsonyfadísz készítés fortélyaiba.

A karácsonyváró játszóházaknak a kiállítótér hangulatos enteriőrje ad helyet az Esterházy-palota aulájában - mondta Grászli Bernadett igazgató az MTI-nek pénteken. A gyerekeket kreativitásra inspiráló környezet, fafaragványok, fazekas dísztárgyak, karácsonyi mézeskalács figurák és szalmadíszek veszik körül. A tárlaton felvonultatott kézműves különlegességek kilenc alkotó munkái - tette hozzá a múzeum vezetője.

Karácsonyig minden hétvégén várja az ünnepre készülődő gyerekeket a közgyűjtemény, ahol különféle ajándékokat, egyebek között üvegképeket és képeslapokat, gyertyatartókat és ablakdíszeket készíthetnek.
Munka közben szó esik majd azokról a tradíciókról is, amelyek a karácsonyváráshoz és az ünnephez kötődnek - tette hozzá az igazgató.

Most vasárnap kezdődik az adventi időszak

E hét vasárnap kezdődik az adventi időszak, amely Krisztus születéséig, karácsonyig a várakozásra és a bűnbánatra szólítja a híveket; a templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálatának közlése szerint az adventi készület hagyománya a IV. században alakult ki, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt három hetes előkészületi időt tartottak. Az V. században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből lett végül a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

Az adventi várakozás során nem csupán Krisztus születésére, hanem utolsó eljövetelére is készülődnek a hívek, ez főleg a bűnbánat, a böjt, valamint a lelki és tettekben megnyilvánuló jócselekedetekben ölt testet. Az adventi koszorún megjelenő lila szín is a bűnbánatot szimbolizálja, amelyet megtör a harmadik vasárnap rózsaszín gyertyával jelzett, örömre való utalása.

Az adventi időszaknak több hagyományos, a lelki elmélyülést, és Krisztus eljövetelére való felkészülést segítő gyakorlata van. Ilyen egyebek mellett az adventi koszorú készítése, a különös odafigyelés embertársainkra, a titokban végzett jócselekedetek és a családi, közösségi gyertyagyújtások.

Közép-Európa országaiban nagy hagyománya van a roráte szentmiséknek. A naponta hajnalban, hagyományosan napfelkelte előtt kezdődő mise a Mária-tisztelet, és a vele való együttvárakozás népi megnyilvánulása.

Karácsonyi fények és vásár

Felkapcsolták a karácsonyi díszkivilágítást a Vörösmarty téren. Az árusok azt mondják a legtöbben még csak nézelődni jönnek a vásárba, az áruházakban viszont már egyre többen veszik meg a karácsonyi ajándékokat. Hitelre idén csak kevesen vásárolnak.

Filmeket szeretnél karácsonyra? Klikk ide és válogass

Klikk bármelyik filmre (vagy lent: ► teljes lista) és válogass.

Nyomj lent egy lájkot és ajánld ismerőseidnek is.


Ajándékok bűvöletében - 86 ezres legórobot?

Hintaló, legó, vasaló, MP5 lejátszó, LED tévé és vastag pulóver. Csak néhány a klasszikus és újszerű, olcsóbb és drágább karácsonyi ajándékok közül. Advent első hetében, ha az ötlet még nem is forrt ki, sokan kezdenek már gondolkodni azon, mivel lepjék meg az év talán legszebb ünnepén szeretteiket.

Egy biztos: ha gyerek van a háznál, a karácsony nem karácsony játékok nélkül. Ezt vallja a zalaegerszegi Cserép házaspár is. Zsuzsával és Lászlóval egy játékbolt polcai közt futottunk össze.
- Bár nem jellemző, hogy a legutolsó pillanatra hagyjuk a vásárlást, ilyen korán sosem szoktunk útnak indulni - jegyzi meg mosolyogva a férj.
- Unokatestvérem három kislányának szeretnénk ajándékot választani, egyelőre azonban csak nézelődünk. Mivel kettő, öt- és hatévesek, természetesen játékot keresünk, ezt kérték, nemcsak a gyerekek, a szülők is - teszi hozzá Zsuzsa.
A házaspár két felnőtt fia (egyikük dolgozik már, a másik pedig főiskolára jár) olyan meglepetést kap, amire amúgy is szüksége van. A többi családtagot jelképes ajándékkal lepik meg, legfeljebb ötezer forint értékben.
- Nem esünk túlzásba, nem is tehetnénk meg, a lényeg nem az ajándékon, hanem az együttléten van. Idén a nagybátyáméknál, Nagykanizsán ünnepeljük a karácsonyt, ott gyűlik össze a család -mondja Cserépné Kutfej Zsuzsa.

Még nem választottunk

- Még nem választottunk, egyelőre próbálgatjuk, melyik mit tud - mondja Kinga, egy ismeretlen szerkezettel a kezében.
A fiatal pár nemrég költözött új lakásba, idén - természetesen kisfiuk mellett - ez lesz a karácsonyi ajándék, és az, hogy az orvosként dolgozó apuka is családi körben tölti az első, Gergővel közös ünnepet, amit azonban, mint fogalmazott „körbeügyel” majd. A program mostanra már ki is alakult: Kinga szülei karácsony napján érkeznek vendégségbe, másnapján pedig a kis család kerekedik fel, hogy Ákos szüleit meglátogassa.
- Az ajándékok jelképesek lesznek, ha szükségünk van valamire, azt úgyis meg kell vennünk, az ünneptől függetlenül - fogalmaz a férj. - Azt, hogy Gergő mit kap, még nem gondoltuk ki, hiszen olyan gyorsan fejlődik, hogy nem lehet tudni: akkor épp mi köti le a figyelmét majd. Amit egy hete még kedvelt, azt ma eldobja. De mindenképpen valamilyen fejlesztőjátékra gondoltunk.

„Köszönöm, csak körülnézek.” Ebben az időszakban talán a szokottnál is többször hangzik el e rövidke mondat az üzletekben.
- A többség egyelőre nézelődik, és tavalyoz hasonlóan kivár, de a napokban volt például egy anyuka és egy nagymama, aki százezezer forintért vásárolt játékokat a prémium kategóriából. Ez persze nem szokványos - bocsátja előre a megyeszékhelyi Régió Játék üzletvezetője.

Bomba Gyula tapasztalatai szerint a válság ellenére a gyerekjátékok piacán nem csökken a forgalom: élelmiszer, benzin, gyógyszer és játék a „fontossági sorrend” a családokban. Aki megteheti, gyerekén, s annak örömén nem spórol.
- A szülők többsége megfontoltan vásárol. Nézik az árat, ugyanakkor fontos számukra a minőség, s mindezek mellett természetesen a csemete igényeit, vágyait, életkorát is szem előtt tartják, sőt az építőjátékoknál még arra is figyelnek, hogy egyik kompatibilis legyen a másikkal. A fejlesztő- és kretívjátékok esetében gyakran kérnek tanácsot is tőlünk - szögezi le az üzletvezető. - Sok esetben nehezíti a vásárlást, hogy a mai gyerekeknek mindenük megvan, ezt például gyakran halljuk a szülőktől, nagyszülőktől.
Karácsonykor a máskor szokásosnál drágább, zömében lakásban használható ajándékokat vesznek a szülők, jellemzően 5-6 ezer forint fölötti értékben. Van, aki egy darabot, mások több, de olcsóbb dolgot választanak. Volt apuka, aki tavaly egy 86 ezer forintos USB-s legórobotot vitt gyermekének.

A lehetőségek és motivációk tehát mindenkinél mások, az azonban örök igazság, hogy olyan játék nincs, amivel teljesen egyedül tud játszani a gyerek, hangsúlyozza Bomba Gyula.

- Fontos, hogy felkeltsük érdeklődését, és beindítsuk fantáziáját, s hogy egyáltalán együtt legyünk vele.
- Egyelőre jellemzően fényfűzéreket és egyéb karácsonyi világítást vásárolnak az emberek, a nagyobb műszaki cikkekről azonban még csak érdeklődnek - tudjuk meg az ugyancsak megyeszékhelyi Zelektron Áruház üzletvezetőjétől. Zwickl László arra számít, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére a LED és LCD tévék iránt lesz majd kereslet, hiszen az évnek ebben a szakában általában a dugipénzek is előkerülnek. Slágertermékek természetesen műszaki területen is vannak, a férjek például előszeretettel vásárolnak feleségüknek háztartási kisgépet: vasalót, kenyérpirítót, hajszárítót vagy epilátort, a gyerekek és fiatalok pedig gyakran kapnak MP3 és MP4 lejátszót, s idén minden bizonnyal MP5 is kerül majd a fák alá. Népszerűek továbbá a különféle számítógépes és tv-játékok, és ilyenkor ünnepek táján többen szánják rá magukat a lámpák, csillárok lecserélésére is.

- A műszaki cikkek esetében ma is az utolsó negyedév, azon belül a karácsony a húzóidőszak. Nálunk nem igazán van húsvét sem, így mindig erre az egy hónapra várunk... – folytatja Zwickl László. - Az azonban ma már nem jellemző, hogy hitelre vásárolnának az emberek, pedig kínálat van, az áruvásárlási hitelek ráadásul kizárólag forintalapúak, s a kormány nemrégiben 30 százalékban maximalizálta teljes hiteldíj-mutatójukat. A kereslet azonban az utóbbi időben a sok rossz hír és kellemetlen tapasztalat miatt jelentősen visszaesett, s még akkor sem élnek a vásárlók a lehetőséggel, ha egy nulla százalékos THM-ajánlattal találják szemben magukat.

Barbie, az örök...

A klasszikus karácsonyi meglepetések, mint hintaló, földgömb, babakocsi, társasjáték és legó mellett minden évben vannak slágerajándékok, a rajzfilmcsatornák ugyanis divatossá teszik a játékokat. Barbie és hasonmásai azonban állócsillagnak bizonyultak az elmúlt sok-sok esztendőben. Népszerűek ezen túl a beszélni és járni is tudó robotok, és keresik a macit is, amely 16 klasszikus mesét tud elmondani a gyereknek. Az árak a világpiaci mozgásokat követve a játékiparban is emelkedtek az elmúlt években, ám nem jelentős mértékben. S mindig van akció, ami természetesen vonzza a vásárlókat.

Forrás: http://zalaihirlap.hu